Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
A vizuális művészetekre fókuszált az idei BabaArt

Művészeti játszóház, babaszínházi előadás, irodalmi program és szakmai konferencia szerepelt a hatodik BabaArt programjában, amely az önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Népművelők Egyesülete támogatásával valósult meg. A rendezvény célja, hogy a különböző művészeti ágakat közelebb hozza a kisgyerekekhez, megteremtve az első találkozás lehetőségeit. A BabaArt 2016-ban szakmai innovációs díjat nyert a Kultúrházak éjjel-nappal program keretében.

A nyitónapon, vasárnap az Aranyszamár Bábszínház babaszínházi előadása, irodalmi program és művészeti játszóház (látom, hallom, érzem- értem) várták az érdeklődő családokat. Csóka Esztertől, a BabaArt főszervezőjétől megtudtuk, a szabad alkotásé volt a főszerep, nem csupán papírlapra, hanem nagy felületekre, különféle anyagokkal játszhattak-dolgozhattak a gyerekek. Olyan játékvariációkkal találkozhatott a család, amelyeket otthon is alkalmazhatnak. A gyerekek minden olyannal szeretnek játszani, ami felkelti az érdeklődésüket, elindítja a fantáziájukat. Hiszen a cél, hogy a különböző művészeti ágak egyre közelebb kerüljenek a gyerekekhez – hangsúlyozta a drámapedagógus, játék- és bábkészítő, hozzátéve, az is cél, hogy a BabaArt muníciót adjon a szülőknek alapanyagok, színek kombinációjával, hogy ne legyen egysíkú a gyerekek vizuális környezete.

A hétfői konferenciát azzal a céllal rendezte a KMO, hogy hidat képezzen a legkisebbeket körülvevő ellátórendszer szakemberei, a védőnők és a bölcsődei dolgozók, a családok körül tevékenykedő közművelődési intézmények, könyvtárak és civil szervezetek munkatársai között.

Köszöntőjében Vinczek György alpolgármester arról beszélt, hogy a BabaArt fontossága és a szakma figyelme okán kapott innovációs díjat, ez is jelzi, hogy érdemes folytatni, hiszen sok hasznos ismeretet, tapasztalatot lehet szerezni a rendezvényen.

Gábor Ilona, a KMO igazgatója elmondta a megjelent szakembereknek, hogy a BabaArt 2012-es indulása mellett régóta folyik a gyerekek művészeti nevelése a KMO-ban, az intézmény is hozzátehet ahhoz, hogy a jövő nemzedéke színház- és zenekedvelő legyen.

A konferencián, amely a vasárnapi programokról készített film levetítésével indult, négy előadást hallgathattak meg a szakemberek. Koppány Ivett, intézményvezető, bölcsődei szakértő a bölcsődei szervezeti változásokról, képzési lehetőségekről, portfólió-készítésről beszélt. Művészeti tevékenységek a gyerekek kognitív funkcióinak, érzelmeinek, problémamegoldó gondolkodásának, szociális tanulásának összefüggései címmel Dr. Kolosai Nedda pszichológus (ELTE-TÓK) tartott előadást. Csóka Eszter arról tartott előadást, hogy milyen terek és lehetőségek vannak a gyerekek körül. Utolsó téma volt a művészettel nevelés, ennek keretében bemutatkozott az ELTE új szakirányú továbbképzése Mészárosné Dr. habil Darvay Sarolta tanszékvezető, egyetemi docens (ELTE-TÓK) és Bereczkiné dr. Záluszki Anna egyetemi adjunktus (ELTE TÓK) előadásában.

Délután szakmai műhelyekkel folytatódott a program, Baranyai Anita bábszínésszel (Kicsike bábok – bábok kicsiknek workshop), Kiss Melinda hangmasszőr, mentálhigiénés szakemberrel (Hangok és rezgések a kisgyermekkorban – hangtál workshop), Csige Bogi jógaoktató, mozgásfejlesztő szakemberrel (Mozgásfejlesztés mini jógával) és a BabaArt Szakmai Műhely keretében kerekasztal-beszélgetéssel, meghívott szakemberekkel, Csóka Eszter vezetésével.

 

Forrás: Kispest.hu

 

-- 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 

 

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!