Műfajok
Helyszínek
Jegyek
×
Eseménynaptár
Terembérlés Tudnivalók a terembérlésről
Terembérlés
Programfüzet
Figyelem! Ez a hír archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Börzék hétvégéje a KMO-ban!

Novemberben két nagyszabású börzét is láthatnak a KMO Művelődési Házba látogató vendégek, hiszen november 12-én Ásvány- és Ékszerbörzét, 13-án pedig Nemzetközi Rovarbörzét szervez a KMO!

Az Ásvány- és ékszerbörzén az érdeklődők nemcsak az ásványok színpompás világába tekinthetnek be, hanem az ékszerek világába is, hiszen kőzetekből, ásványokból készült ajándékkal és kiegészítő tárgyakkal is találkozhatnak a KMO-ban. Sőt tenyésztett gyöngyökből, féldrágakőből, filcből, égetett gyurmából készült gyűrűket, nyakláncot és karperecet is vásárolhatunk.


November 13-án pedig a rovarok és bogarak különleges világa fogadja a Nemzetközi Rovarkiállításra érkezőt. A tárolókban található ritkaságok és egyedi fajok sokasága tárul majd elénk. Olyan színes, különleges lepke példányokat is láthatunk, amelyeknek őshazája egy-egy egzotikus ország. Célunk, hogy a kiállítással felhívjuk a figyelmet, Földünk természeti kincseire és ezek megóvására.


Ne feledje! November 12-én 9 órától Őszi Ásvány- és Ékszerbörze, 13-án 9 órától Nemzetközi Rovarbörze a KMO-ban!


Programunkról itt olvashat bõvebben!

-- 

Kispesti Munkásotthon Mûvelõdési Ház 
Cím: 1191 Budapest, Teleki u. 50. 
Telefon: 282-9752/0108 
Fax: 282-9752/0113 
E-mail: kmo@kispest.hu
Web: http://www.kmo.hu 
Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz: KMO Facebook oldal
Látogasson el Youtube oldalunkra is: KMO Youtube csatorna

 



Elégedettségmérés

KMO Művelődési Központ és Könyvtár - Minden jog fenntartva!